Sajttal töltött csirkemell

Publikálva: 2017. június 13.
Cimkék : csirkemell 

Mivel a csirkemell egy száraz húsféle, így nagyon jól passzolnak ehhez az ételhez a különféle szószok, mártások.

Hozzávalók
3 adagra
  1. 600 g csirkemell filé
  2. 3 nagy csipet só
  3. 3 csipet fehérbors (őrölt)
  4. 3 teáskanál metélőhagyma (snidling)
  5. 70 g gouda sajt
  6. 3 csapott mokkáskanál grill fűszerkeverék
  7. 3 evőkanál olívaolaj
  8. 50 ml víz
Elkészítés
60 perc
  1. A csirkemelleket hosszában bevágjuk és kinyitjuk, mint egy könyvet. Kissé kiklopfoljuk, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk a felénk lévő oldalát. A másik oldalát nem kell, mert oda grillfűszer kerül.

  2. A hússzeletek közepére teszünk egy-egy teáskanál apróra vágott snidlinget, és egy-egy darab sajtot.

  3. A hús két oldalát kissé behajtjuk, majd feltekerjük és hústűvel rögzítjük.

  4. Megszórjuk grillfűszerrel, majd bekenjük olíva olajjal.

  5. Egy sütőzacskóba helyezzük a hústekercseket, majd öntünk alá egy kevés vizet. Akinek nincs otthon sütőzacskó, az sütheti alufóliával lefedett tepsiben is. Bekötjük a zacskó száját, majd egy ollóval 4-5 helyen picit megvágjuk, hogy majd a sütés közben távozni tudjon a gőz.

  6. 200 C fokon 35 percig sütjük.

  7. Jó étvágyat kívánok a sajttal töltött csirkemellhez! :)